Hogyan zaklattak a kádári titkosrendőrök egy katolikus kórust? – Vajon tényleg a rendszer megdöntésén dolgoztak a Mátyás templomban?

2025. június 25. 22:24

Fedett intézkedések Kósa Sándor katolikus karnagy ellen, 1962-1966.

2025. június 25. 22:24
null
Veszprémy László Bernát
Veszprémy László Bernát

A Kádár-rendszer állambiztonsága végig figyelemmel kísérte a katolikus egyház hazai – és külföldi – tevékenységét, folyamatosan azzal a prekoncepcióval dolgozva, hogy az egyház a nemzetközi reakció központja, célja pedig a magyarországi „népi demokrácia” megdöntése. Ennek keretében fedett nyomozások, bomlasztások és büntetőügyek sorával próbálta szétzilálni a hívők sorait, s ennek keretében zajlottak az I. kerületbeli Nagyboldogasszony-főplébánia (Mátyás-templom) közösségével szembeni nyomozások is. A különböző plébánosok megfigyelése külön cikket érdemelne, ahogyan a Beat-misék figyelése is (utóbbit egyébként már alaposan feldolgozta Soós Viktor Attila).

Itt a templomban működő katolikus kórus megfigyelésére koncentrálunk, azon belül is Kósa Sándor történetére, aki 1962 és 1966 között volt a templom kórusának karnagya.

Kósa 1925-ben született Kőszegen, „civilben” az Operaház korrepetitora volt, a XIV. kerületből járt be a templomba. Kósa nem tudhatta, hogy amikor csatlakozott a kórushoz, akkor már évek óta tevékenykedett a templomban egy ügynök, aki „Faragó” fedőnéven elsősorban Liska Zoltán plébánosra volt ráállítva. Csatlakozását követően azonnal tanulmányozni kezdték őt, ám hamar arra jutottak, hogy „ellenséges” papokkal tartja a kapcsolatot és a szocialista rendszert kritizáló vicceket mesél. A jelek szerint legelső alkalommal egy pitiáner kihágást – Kósa motorkerékpárjával egy lezárt felvonulási területre hajtott be, majd ingerült szóváltásba került egy rendőrrel – használtak fel a megkörnyékezésére.

Ugyan nem ismert, hogy pontosan milyen feltételek mellett zajlott a beszervezés, de egy jelentésre, mely szerint Kósa felesége érdeklődött a kihallgatása után, a tartótiszt ezt írta: „Kósa ügyesen oldotta meg a realizálást felesége előtt a kihallgatásokkal kapcsolatban”.  

„Faragó” néhány nap múlva ismét beszélgetett Kósával. A jelentésre ez a megjegyzés került a tartótiszt részéről: „Jelenti, hogy Kósa a beszervezése után hogyan viselkedik, hogyan próbálja elütni ügye után érdeklődő személyeket, hogy bővebb felvilágosítást szolgáljon a történtekről.”  Mindez 1963 tavaszán történt: egy jelentés szerint a napokban Kósa „levertnek és idegesnek látszott, szokatlanul csendes volt”. Mivel továbbra is tett kritikus megjegyzéseket a rendszerre, ezért lakására bevezették a 3/a rendszabályt (telefonlehallgatás). Az állambiztonság minden jel szerint arra jutott, hogy Kósa nem őszinte hozzájuk, ugyanis a jelek szerint rövid úton kizárták a hálózatból, megfigyelése pedig teljes gőzzel folytatódott.

A jelek szerint az „utolsó csepp a pohárban” az volt, amikor Kósa Kennedy elnök lelövése után minden különösebb indoklás nélkül gyászéneket énekeltetett a kórussal.

Ezért Kárpáti Ottó rendőr százados, a BRFK Politikai Osztály III/c. csoportjától arra tett javaslatot 1964 áprilisában, hogy „tervet dolgozzunk ki a Mátyás-templom kórusának bomlasztására, mivel olyan személyeket tömörít magába, akik mélyen ellenséges érzülettel vannak rendszerünk, pártunk és a Szovjetunió iránt. Azokat, akik vezető, vagy fontosabb funkcióban vannak, kijelentéseikért vonják felelősségre, s beosztásukból javasoljuk eltávolítani”.

Egyébként nem csak Kósát nézték ki maguknak a kórusból.

Rummsauer István kórustag, aki „civilben” a XI. kerületi tanácsnál vezető beosztásban dolgozott, az ügynök szerint rendszeresen szidja „népi demokráciánkat” és „rágalmazza a Szovjetuniót”. Ezért javaslat született arra, hogy szignalizálják (azaz az alkalmazottjuk viselkedéséről tájékoztassák) a XI. kerületi Tanács személyzeti osztályát, hogy ennek alapján intézkedhessenek a beosztásából való leváltására. Visy Klára kórustag szintúgy megkapta a „reakciós” jelzőt. Ugyan aktájuk nem maradt meg, de „Faragó” jelentéseinek végére néha ráírták, hogy azokból másolat kerül a Visy- és Rummsauer-anyagba is, innen tudjuk, hogy dossziét nyitottak rájuk. Szintúgy célkeresztbe került Göblyös Péter orvos: „Javaslom, hogy értesítsük a II. sz. sebészeti klinika pártszervezetét, vagy személyzeti osztályát arról, hogy dr. Göblyös Péter orvost figyelmeztetésben részesítsék, amiért mint orgonista működik a Mátyás templomban a kórus mellett. (…) Így elérjük azt, hogy a kórusnak nem lesz orgonistája. Ez az első szakasz lenne ezen ellenséges góc bomlasztására.”  

A figyelem központjában persze továbbra is Kósa maradt.

További módszer volt, hogy megpróbálták Kósa idejét elvenni a próbáktól. „Vegyük fel a kapcsolatot az Operát tartó op. tisztjével (sic!), rajta keresztül érjük el, hogy Kósát akkor osszák be operai szolgálatra, amikor a kórusnak próbája van.”  Arra is született javaslat, hogy korábbi beszervezési kísérletével próbálják diszkreditálni őt. „Személyével kapcsolatban op. úton egyházi kapcsolatai előtt elterjeszteni volt ügynöki munkáját, hogy többé ezen személyek közé ne fogadják be. Erre annak idején, amikor kizártuk, javaslat is készült.”  A jelek szerint viszont erre nem került sor. Egy alkalommal észrevették, hogy Kósa a várbeli építkezésekről deszkákat és vascsöveket emelt el, mert ezekkel szervezte a kórus lépcsőzetes elhelyezését megcsinálni. A titkosrendőrök arra jutottak, hogy ez bűncselekmény, de végül ezért sem vették elő.

A jelek szerint 1965 nyara és novembere között újabb rendőrségi zaklatásnak tették ki a karnagyot, valószínűleg azért, mert ügynöki jelentések alapján feltételezték, hogy német nyelvű „reakciós” irodalom lehet nála. 1965 novemberében a következő jelentés érkezett: 

„Kósa szokatlanul fáradtnak és idegesnek látszott. Falfehér volt, a zenekarral is idegeskedett, ami nem szokása. Ezenkívül a művek közötti szünetben egy agyonidegeskedett, fáradt ember látszatát keltette.”

A jelentésre írt tartótiszti megjegyzés szerint: „Az ü. (ügynök) (…) jellemző képet adott a meghallgatások utáni állapotokról”. Az ügynök feladata ekkor az lett, hogy ne kezdeményezzen semmilyen politikai tartalmú beszélgetést, csak abba kapcsolódjon be, ami természetesen is felmerül.  A hangulatváltozás azonban rövid ideig tartott csak, néhány héttel később „az ü. (…) jelenti, hogy Kósa továbbra is fenntartja ellenséges nézeteit és véleményét a rendszerrel szemben. Továbbra sem hajlandó behódolni a rendszernek. A kórusban továbbra is folyik a kommunista ellenes propaganda, a nyugatimádat.”  Mindenesetre „a vizsgálattal sikerült elérnünk, hogy a kórus létszáma csökkent és nem bíznak egymásban. (...) A realizálás célját részben elérte”.

A fentiek kronológiai okokból sem lehetnek azonosak Kósa büntetőügyével, mely 1966 márciusában indult meg.

A nyomozati javaslat szerint „az általa vezetett Mátyás-templom kórustagjai előtt folyamatosan több esetben becsmérelte és ócsárolta a Magyar Népköztársaság államrendjét és a Szovjetuniót, valamint azok pártjait és vezetőit”. Az ügyben házkutatást is tartottak nála, de csak régi cserkészigazolványát tudták lefoglalni. Kihallgatták ismerőseit, akik szerint olyan vicceket mesélt, miszerint „egy lépéssel már megelőztük a szakadék szélén álló kapitalizmust”. „A kórus tagjai derültséggel fogadták Kósa Sándor politikai jellegű vicceit, sőt egyesek esetenként nevettek is” – így egy vallomás. A Legfőbb Ügyészség végül azzal zárta le a nyomozást, hogy a viccek, bár ízléstelenek voltak, de gyűlölet keltésére nem voltak alkalmasak. Kósával 1966 áprilisában aláírattak egy papírost arról, hogy a jövőben a hasonló kijelentésektől tartózkodik.

Az ügy azonba nennyivel nem zárult le, a Mátyás-templom új plébánosát, Tóth János atyát behívatta az Állami Egyházügyi Hivatal, ahol követelték, hogy mondjon fel Kósának. A pap ugyan arra hivatkozott, hogy Kósa szívesséből dolgozik, és nem tud felmondani neki, a hatóságok arra jutottak, hogy csak halogatni próbál, és ezért nyomást gyakoroltak, hogy Kósa 1966. augusztus 20-ig adja át a karnagyi teendőket. Tóth közölte a kórus tagjaival, hogy „ultimátumot kapott a belügytől”, ami nagy felháborodást váltott ki – valaki állítólag bekiabálta, hogy „1966-ban Magyarországon ilyen nincs”.  

Pedig volt. Kósát az Operától is kirúgták, ezt követően állás nélküli lett, csak nejének béréből éltek.

Néhány hűséges kórustaggal megpróbált vidéken fellépéseket szervezni, de az állambiztonság ide is követte, operatív úton akadályozták a fellépések létrejöttét. Egy későbbi jelentés szerint erősen elszegényedett. Néhány év múlva az NDK-ba költözött, ahonnan disszidált, majd a grazi operában lett korrepetitor, végül 2002-ben hunyt el Kőszegen. Története hajmeresztő példája annak, mi minden történhetett meg egy vallásos karnaggyal „1966- Magyarországán”, ha politikai vicceket mert mesélni a templomban.

(Fortó: Fortepan, 252327)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!